Ellenőrizd a működésed alapjait!

Ahogyan azt Donald L. Kanter és Philip H. Mirvis is írják a The Cynical Americans (A cinikus amerikaiak) című művükben, számos cég kezd bele olyan programokba, amelyektől gyors és könnyű megoldást remélnek a produktivitással, minőséggel és munkamorállal kapcsolatos problémákra. Az ilyesféle újdonságok jönnek-mennek, és nem nehéz felismerni, hogy valójában hatástalanok. A cinikusok találó módon egy újabb „hónap programjá”-nak nevezik ezeket a változtatási kísérleteket.

Az ilyen típusú programok jellemzően külsőleg próbálnak kezelni belső problémákat, tehát kívülről befelé haladnak.

A minőséget azonban nem lehet kívülről beadagolni: annak a munkavállalók szívéből és eszéből kell fakadnia. Ahhoz, hogy minőségi eredményeket kapjunk, olyan megközelítés kell, amely az alapelveket helyezi középpontba, a jellemen alapul, és belülről kifelé hat. Ez azt jelenti, hogy saját magunkkal, a saját paradigmáinkkal és mozgatórugóinkkal szükséges kezdenünk. A megoldás legtöbbször nem a személyzet lecserélése, hanem sokkal inkább a meglévő dolgozók személyiségének fejlődése. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy eredményesen működjünk az alábbi négy, alapelvek által meghatározott területen: személyes megbízhatóság, társas bizalom, vezetői felhatalmazás és szervezeti összehangoltság.

Ha a szervezetünk kultúráját szeretnénk megváltoztatni, az mindenkitől időt és energiát fog igényelni. A tudattalan előítéletek működésének megismertetése időbe telik, és kellő képzést igényel, de eredményeként a szervezetünk hatékonyabb és eredményesebb lesz.


A változás kezelése a vezetővel kezdődik.

Mindenkiben ott rejlik a kiválóság!

90 perces online program felvételét elérhetővé tettük.
Olyan alapvető készségeket és eszközöket ismerhetsz meg, amelyekre minden vezetőnek szüksége van, de csak kevesen kapják meg azokat!

Részletek

Mindenkiben ott rejlik a kiválóság felvétel letöltés

Az űrlap kitöltésével kérheted a felvétel linkjét.
Vezetéknév(Kötelező)
Keresztnév(Kötelező)
Add meg a telefonszámod, ha szívesen egyeztetnél kollégánkkal is a témáról!
Consent(Kötelező)
Consent