1 napos gazdagító tréning házaspároknak

A világ egyik legnevesebb szervezetfejlesztési szakembere, Stephen R. Covey szerint a szokásainknak meghatározó szerepe van az életünkben, hiszen ezek alakítják a jellemünket és az életminőségünket. Az általa kidolgozott „7 szokás tréning”-et évtizedek óta sikeresen alkalmazzák az üzleti életben és a köznevelésben. Koncepciója azonban olyan időtálló alapelveket tartalmaz, amelyeket nem csupán ezeken a területeken lehet kiválóan alkalmazni, hanem a családi életben is. Ebből a gondolatból született meg „A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása” című könyv, majd tréning is.

A hosszú, boldog párkapcsolat nem a véletlen terméke. A házasságot akár egy repülőgéphez is hasonlíthatjuk, amelynek világos célra, konkrét repülési terve, és megbízható, korszerű felszereltségre van szüksége ahhoz, hogy a pályán maradjon, és megérkezzen a kívánt légikikötőbe. A párkapcsolatban is tisztáznunk kell a célokat, meg kell határoznunk az útitervet, és el kell sajátítanunk a megfelelő kommunikációs és együttműködési szokásokat, hogy hosszú távon elégedettek és boldogok lehessünk a közös életünkkel.

Ebben az izgalmas kalandban segíthet nekünk „A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása” tréning, ahol több pár alkot egy csoportot. A rövid elméleti blokkok, kisfilmek között a gyakorlatokon külön-külön, illetve a párjukkal közösen dolgoznak a résztvevők.


Éld meg a 7 szokást, hogy változást hozzon az életedben!


A PROGRAM IDŐPONTJA:
2023. március 25., szombat (9.00-18.00)

PROGRAM VEZETŐJE:
Gerber Zsuzsa
tanácsadó – tréner
zsuzsa.gerber@franklincovey.hu

HELYSZÍN:
Budapest (Szervezés alatt)

ÁRAZÁS:

A jelentkezés időpontja szerint változik!

2023. március 10-ig: 59.000 Ft + ÁFA / 2 fő (1 pár)

2023. március 20-ig: 79.000 Ft + ÁFA / 2 fő (1 pár)

utána 99.000 Ft + ÁFA / 2 fő (1 pár)

Az ár mindegyik esetben tartalmazza a képzést, munkafüzetet. Nem tartalmazza az ellátást.


Jelentkezés lezárult.

Érdeklődni az office@franklincovey.hu címen tudsz.