Egy innovatív kórház a szakmában úttörőnek számító módon vezetői fejlesztési programot tervezett a rezidenseknek a FranklinCovey All Access Pass® használatával.
Nemzetközi sikertörténetünk.
A kórház kihívása
Az egyik legrangosabb egészségügyi intézmény nem csupán klinikusnak, de vezetőnek is ki akarta képezni a rezidenseit. A probléma ott volt, hogy nem találtak olyan tantervet, amely átível a rezidensképzés három évén, és tartalmazza a rezidensek által elvárt felsőbb szintű vezetőfejlesztési lehetőségeket is.
A megoldás
Miután ellátogatott egy FranklinCovey üzleti rendezvényre, a kórház rezidensképzésért felelős vezetője a FranklinCovey All Access Pass® konstrukcióját választotta, hogy a segítségével kifejlesszék az általuk megálmodott orvosi vezetőképzést.
Az ennek eredményeként létrejött program egy három éven át tartó fejlesztési folyamat a rezidensek számára:
- Az első évben a rezidensek A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása segítségével megtanulják az önmenedzselést és az együttműködést.
- A második évben fejest ugranak az 5 döntés a kivételes teljesítményért programba, hogy kiégés nélkül tudják kezelni az egyre növekvő felelősséget.
- A harmadik évben felkészülnek arra, hogy elindítsák a karrierjüket és a vezetői működésüket A bizalom sebessége program segítségével.
RÖVID ÁTTEKINTÉS
Iparág: kórház
Alkalmazottak száma: 200–300
Lehetőség: Egy magas rangú egészségügyi intézmény valódi vezetőkké formálja a rezidenseit a FranklinCovey All Access Pass® által, hogy azok magabiztosabbakká váljanak, és kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak a szervezetükben.
A megoldások amiket használnak:
- FranklinCovey All Access Pass®
- A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása
- 5 döntés a kivételes teljesítményért
- A bizalom sebessége
- FranklinCovey InSight-modulok
- Jhana
- Prezentáció mesterfokon
A FranklinCovey All Access Pass® lehetőséget nyújt, hogy Ön tágítsa befolyásolási körét, elérje üzleti céljait, és fenntartható módon növelje a teljesítményt. Hozzáférést ad a FranklinCovey hatalmas tudástárához, beleértve a tréningek anyagait, a felméréseket, a szükséges eszközöket és segédanyagokat – mindezt tantermi, blended és On Demand formában egyaránt.
További információkért kérjük, keresse FranklinCovey-kapcsolattartóját vagy központi elérhetőségeinket!
Amit tesznek:
- A rezidensek minden évet egy egész napos FranklinCovey-képzéssel kezdenek.
- Ezt követően egy egész napon át orvosi szimulációs helyzetekben gyakorolják a szokásokat.
- A tanulás folyamatosságát kéthetente történő közös tanulások során, a rövid, videó alapú Online Learning modulok (Insight-modulok), valamint a Jhana-portál vezetésről szóló cikkei segítségével tartják fenn.
- A FranklinCovey-tanácsadók a fejlesztési folyamatot specifikusan kórházi rezidensekre, az előttük álló kihívásokra szabták.
Az All Access Pass előfizetés révén a képzés a Prezentáció mesterfokon tréninggel is kiegészült, hogy javítsák az olyan kommunikációs készségeket, mint a többi orvossal való egyeztetés vizit alatt, a hivatalos előadások megtartása, vagy rossz hírek közlése egy szülővel. A TED-beszédeket modellnek véve készítettek egy előadássorozatot, amelyben a rezidensek fejlesztik a képességeiket, és szakmai visszajelzést kapnak.
EREDMÉNYEK
Az előzetes és az utólagos felmérések tanúsága szerint a rezidensek nagyon elégedettek voltak a programmal; önbizalmuk és magabiztosságuk nőtt. A rezidensképzésért felelős vezető szerint a frissdiplomások érettebb magatartást mutatnak. Amikor a rezidensek vezetői vagy kommunikációs kihívásokkal talhttps://franklincovey.hu/jhana-egyeni-hozzajaruloknak/álják magukat szembe, biztos alapjaik vannak ahhoz, hogy megküzdjenek velük.
KAPCSOLÓDÓ: A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása All Access Pass Jhana Prezentáció mesterfokon Együttműködés FranklinCovey tanácsadóval