Tudjuk, hogy fontos a csapatkultúra

Mégis hogyan építsük?

Kultúra: Nehéz meghatározni, könnyű figyelmen kívül hagyni

Amikor megkérdezek egy vezetőt arról, milyen a csapata kultúrája, gyakran ilyesmit válaszol: „Ó, csütörtökönként munka után beülünk valahová.” A csapatkultúra azonban nem a közös iszogatásról szól, hanem arról, mit tesznek és mondanak közben a csapattagok. Azzal töltik-e a munka utáni egy órát, hogy az előző nyolc óráról panaszkodnak? Vagy azzal, hogy ötletelnek, és megbeszélik, hogyan tudnak megoldani bizonyos problémákat? Beletartozik az is, ahogyan a szervezetről és a vezetőjükről beszélnek, mit tartanak fontosnak a munkájukban. Amikor jól mennek a dolgok, könnyű összefogni – ha azonban a csapatkultúra gyenge, válság esetén megindul a panaszáradat.

Mit tehetünk tehát vezetőként a csapatkultúra építéséért?

1. A csapattagokkal közösen határozzuk meg a csapat szerepét és kulcsértékeit!

Melyik az a három-öt dolog, amely a legjobban leírja, hogy a csapat hogyan tölti be ezt a szerepet. Ha a csapat megkérdezése nélkül kijelentjük, mi a fontos, nem fog működni: a csapattagok nem fogják érteni, mi ez az egész. Ha azonban a véleményüket kérjük, azzal már van miből kiindulnunk.

 

2. Nem felejtjük el beépíteni a szervezet vezérlő értékeit a csapatkultúrába!

Mi a legfontosabb öt dolog, amelyet meg szükséges tennünk, hogy a vállalat értékeinek ránk eső részét képviseljük. Ha tehát például egy értékesítői csapatot vezetek, és az egyik szervezeti érték az együttműködés, az jelentheti azt számunkra, hogy például nem veszünk össze a leadeken. Ne köteleződjünk el olyan értékek mellett, amelyek szemben állnak a szervezet vezérlő értékeivel!

 

3. Ismertetem az értékeinket az újonnan felvetteknek!

Ha a csapatomnak már megvannak a kulcsértékei, és jön egy új tag, leülök vele, és azt mondom: „Szeretném tisztázni, miről szól ez a csapat. Három dologról: arról, hogy felelősséget vállalok a saját eredményeimért, a folyamatos fejlődésről, és arról, hogy segítünk egymásnak. A meetingek és a 1-on-1-ok többsége során alighanem hivatkozni fogok ezek egyikére vagy az összesre.”

 

4. Ha lehet, megfogható dolgokat használunk – neveket, logókat, jelképeket –, amelyek mögé felsorakozhatunk.

Megvan az oka annak, hogy az emberek még akkor is elmennek egy futballmeccsre – arc kifestve, csapatpulóver felvéve –, ha a közösség éppen valamilyen társadalmi vagy közéleti problémával néz szembe. Büszkék a csapatra. Éppen ezért olykor hasonló jelképeket találok ki a csapatommal. Bár ez megközelítés nem mindenkinek válik be, vannak csapatok, amelyeket lelkesít, ha van például nevük.

 

Első lépés a kiválóság felé

A csapatkultúra építéséhez törekedjünk tartós viselkedésváltozásra.

A viselkedésváltozás belülről indul, a magja az, akik vagyunk, és ahogyan látjuk a világot. Ebből fakad az, ahogyan végezzük a munkánkat, és ahogyan másokat vezetünk. A vezetők és a csapatok olyan fejlesztési folyamatokban vesznek részt, amelyek újra és újra kivételes eredményekhez segítik őket.

Érdekel hogyan?

A vezetői kiválóság fejlesztésén, az eredményes csapatok építésén és egy magas bizalmi szintű kultúra létrehozásán együtt dolgozunk az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt., új nevén Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-vel.

Online programunkon 2023. szeptember 29.-én (9.00-10.30) bemutatják náluk hogyan zajlik egy ilyen összetett blended folyamat.

www.franklincovey.hu/valodi-eredmenyek

Csatlakozz!

Olyan vezetőknek, HR és LnD szakembereknek, akiket inspirál egy valódi fejlesztési folyamatba betekintést kapni olyanoktól, akik már ráléptek a tartós eredményesség felé vezető útra.

Ismerj meg egy olyan szervezetfejlesztési folyamatot, amelynek célja a valódi, tartós, kollektív viselkedésváltozás a kiemelkedő eredmények elérése érdekében!

Hogyan dolgozunk?

A partnerünk szemén keresztül ismerheted meg a FranklinCovey folyamatokat, tartalmakat. Betekintést nyerhetsz abba, hogy az üzleti vezetőik és LnD szakembereik miként tekintenek a fejlesztési folyamatra, valamint mesélnek az All Access Pass nyújtotta blended lehetőségek szervezetükre gyakorolt hatásáról.

Miért érdemes ezt a FranklinCovey-tól hallanod?

A FranklinCovey 200 millió dollárt fektett a kutatás-fejlesztésbe, hogy segítsünk tartós viselkedésváltozást elérni a szervezetek hosszú távú sikeressége érdekében.

Regisztrálj az online programra!

2023. szeptember 29. (9.00-10.30)

Vezetőknek, HR és LnD szakembereknek kifejezetten ajánlott téma.

Kérjük, ha tanácsadóként dolgozol, erre az alkalomra ne jelentkezz! A program ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire nem kaptál választ az oldalon, akkor írj nekünk az office@franklincovey.hu címre, örömmel segítünk!

Regisztráció alábbi űrlap kitöltésével lehetséges

Vezetéknév(Kötelező)
Keresztnév(Kötelező)
Add meg a telefonszámod, hogy fel tudjuk venni veled a kapcsolatot!
Consent(Kötelező)
Consent

Hoppá! Az űrlap nem található.