A 7 szokás programunkban tanítunk egy modellt, amelyet „az átalakító személynek” nevezünk. Ez nagyon röviden arról szól, hogy a körülöttünk tapasztalható, a múltból hozott negatív viselkedési mintákat új, pozitív, eredményesebb viselkedési mintákkal helyettesítjük. Ez aztán nem csak a saját életünkbe hoz változást, hanem mások számára is mintaként, példaként funkcionál, és így akár sokak eredményességét növelheti.
Ez annyira triviálisnak hangzik, hogy elgondolkodtam azon, miért is szól erről egy külön modell, miért is fontos erről beszélni. Talán azért, mert ugyan triviális, de ritkán történik meg. Miért?
Valójában a csordaszellem miatt. Ezalatt most azt értem, hogy szívesebben simulunk be egy közösség szokásrendszerébe – még akkor is, ha az nekünk nem szimpatikus vagy egyenesen ártalmas, mint hogy felvállaljuk azt, amit mi helyesnek látunk.
Mindannyiunkban ott van ez a késztetés, és nem szeretném egyértelműen negatívnak beállítani. Nyilván megvan ennek az ösztönnek a történelmi és önvédelmi szerepe, ugyanakkor sokszor a pozitív változás gátját is jelenti. Ezért jó, ha tudunk róla, és szükség esetén képesek vagyunk félretenni.
Nézzünk egy egyszerű példát:
Tegyük fel, hogy valaki sohasem káromkodik, zavarja a csúnya beszéd, de egy új közösségbe kerül, ahol ez a normális, a megszokott. Mi történik ilyenkor? Sokan belesimulnak ebbe a mintába. Esetleg ők maguk nem veszik át, de nem is tesznek ellene semmit, mondjuk csak szégyenlősen elfordulnak, amikor a társaság rázendít a káromkodásra. Ez a csordaszellem. Nem akarunk kilógni. Félünk a kiközösítéstől.
Átalakító személynek lenni – bátorságot igényel. Következetesen és hitelesen egy új mintát mutatni, különösen eleinte – félelmetes lehet. De innentől már legalább kétféle minta látható és követhető. Idővel lesznek, akiknek a miénk lesz szimpatikusabb. És az általános viselkedés lassan-lassan átalakulhat.
Szerencsére erre a forgatókönyvre is sok példa létezik. Gondolhatunk olyan történelmi jelentőségű személyekre, mint Mahatma Ghandi, Deák Ferenc, vagy Teréz Anya – akik egy nemzet vagy akár az egész emberiség viselkedésére kapcsán voltak átalakítók.
De olyan „hétköznapi hősökre” is, akik megszakítják a családon belüli erőszak több generációs mintáját, akik egészséges életmódra térnek át, és ezt mások is követik, vagy akik egy munkahelyen a panaszkodás kultúrája helyébe a proaktivitást helyezik. Napjainkban a világjárvány közepette szép számmal látunk követendő példákat mind a civil élet, mind a szervezetek szintjén. Szóval nem kell a világ megváltásával kezdenünk. Biztosan találunk a közvetlen környezetünkben is olyan mintát, amit érdemes volna átrajzolni.
Mit gondolsz, Te miben lehetnél átalakító személy a mostani hegymenetben?
