Befogadó kultúra kiépítése

Segítsd szervezeted vezetőit egy olyan munkahelyi kultúra megteremtésében, amelyben a különbözőséget értéknek tekintik!

Formáld át szervezeted működését befogadó szemléletű vezetéssel!

Egy olyan szervezeti kultúra kialakítása, amelyben minden munkavállaló jól érzi magát, és tudása legjavát nyújtja, a befogadó szemletű vezetésre épül. Az inkluzivitásra törekvő vezetők azon dolgoznak, hogy szembenézzenek saját előítéleteikkel, felismerjék mások előítéleteit, új perspektívákat tárjanak fel, valamint kíváncsiságot és empátiát gyakoroljanak munkatársaikkal.

A valódi befogadás túlmutat a sokszínűséget célzó foglalkoztatási kvóták teljesítésén vagy a diverzitás, a méltányosság és az inkluzivitás jegyében megvalósuló programok támogatásán. Ahhoz, hogy olyan virágzó munkahelyet teremtsenek, amely vonzza és megtartja a legjobb teljesítményt nyújtó szakembereket, a vezetőknek el kell kötelezniük magukat a befogadás fokozatos fejlesztése mellett – ehhez pedig az eltérő tapasztalatokkal és nézőpontokkal rendelkező emberek közötti kapcsolat megteremtése, valamint a hibák és az előítéletesség tudatos vállalása szükséges.

Korábbi tapasztalataiktól függetlenül minden vezetőnek van hová fejlődnie, ha a befogadásról van szó. A FranklinCovey alapelveken nyugvó tartalmai, szakértő tanácsadói és innovatív technológiája felvértezik a vezetőket azzal a gondolkodásmóddal, amelyre szükségük van ahhoz, hogy személyesen modellezzék az inkluzivitást, és befogadó kultúrát teremtsenek.

A befogadó kultúra megteremtéséhez szükséges vezetői kulcskészségek

A befogadó kultúra megteremtéséhez elengedhetetlen az előítéleteink tudatosítása és a velük való szembenézés, a különböző nézőpontok aktív keresése, és egy olyan biztonságos környezet megteremtése, amelyben mindenki úgy érzi, oda tartozik.

Az előítéletek felismerése

Felismerjük, ha előítéleteink megnyilvánulnak a gondolkodásunkban vagy egy adott helyzetben való viselkedésünkben.

Az előítéletek mérséklése

Méltányosságot gyakorlunk a munkaerő-felvétel, a delegálás, a visszajelzés és az egyéb vezetői feladatok terén.

Kultúrákon átívelő munkavégzés

A csapatkultúrát és -dinamikát úgy alakítjuk, hogy illeszkedjen a csapattagok különféle hátteréhez és preferenciáihoz.

A valahová tartozás érzésének erősítése

Elősegítjük a befogadó és elfogadó légkör kialakulását a csapatunkban.

Ingyenes útmutató

6 módszer az inkluzív szervezeti kultúra kialakításához

Bátorságra van szükség ahhoz, hogy kiálljunk az elfogultság ellen, és kiálljunk egy emberséges és tisztességes kultúra mellett a szervezetben.

Ingyenes útmutató

7 lépés a bizalom légkörének megteremtéséhez

A világ nagy része még mindig egy elavult vezetési stílus alapján működik. Ez a stílus az irányításra, a versengésre és az önérdekekre összpontosít.

Ügyfeleink sikertörténetei

Egészségügy

Nemzetközi sikertörténet

Egy innovatív kórház a szakmában úttörőnek számító módon vezetői fejlesztési programot tervezett a rezidenseknek a FranklinCovey All Access Pass használatával.

OTP CC

A 7 szokás szerepe egy világszínvonalú contact center építésében

Hosszú évek óta a tanulás-fejlesztés elkötelezett hívei: már 2018. október 13. óta All Access Pass ügyfélként dolgoznak a közösségük tanulási kultúrájának megteremtésén.

Ecolab

A szervezeti kultúra, amely túléli a vezetőket

Az Ecolab már akkor készen állt a pandémiára, mikor még sejtelmük sem volt a COVID-ról.
Amerikai központú multinacionális vállalat, mely főként higiéniai termékeket és szolgáltatásokat kínál a világ vendéglátó-, intézményi és ipari piacain.

A tanulási folyamat ereje

A tartós viselkedésváltozás belülről kifelé történik. Az emberek egyénisége és nézetei hatással vannak arra, hogyan képesek másokat vezetni. Fejlesztési folyamataink során ötvözzük világszínvonalú tartalmainkat, tapasztalt szakértőink tudását és az innovatív technológia nyújtotta lehetőségeket annak érdekében, hogy segítsük az egyéneket mind gondolkodásmódjuk formálásában, mind a tartós viselkedésváltozás elérésében.

Ízelítő egy tanulási folyamatunkból:

Mások empatikus meghallgatása

  • 01 InSight-modul
    Lássunk a felszín alá!

    Mennyire kezelnéd másként az embereket, ha tudnád, mit gondolnak, és megértenéd a történetüket?

    Időtartam: 15 perc

  • 02 Élő-online képzés
    Tudattalan előítélet — Eredményességünk növelése előítéleteink megértésével és kezelésével

    A tudattalan előítéletek segítségével agyunk az információs túlterhelést kompenzálja, ami azonban gátolhatja a teljesítményt és rossz döntésekhez vezethet. Ha segítünk a vezetőknek és csapatunk tagjainak szembenézni az előítéletekkel, hozzásegítjük őket a kiteljesedéshez – ez pedig a teljes szervezet teljesítményét növeli.

    Időtartam: 1 nap

  • 03 Mikrotanulás
    9 módszer a sokszínű gondolkodás elősegítésére

    A kapcsolatok ápolása arról szól, hogy kapcsolódunk másokhoz, és megértjük a nézőpontjukat. Ez segít abban, hogy megvizsgáljuk vagy akár meg is változtassuk a saját nézőpontunkat.

    Időtartam: 10 perc

  • 04 Excelerator-modul
    5. szokás: Először érts, aztán értesd meg magad!

    A kommunikációs készség a legfontosabb készségünk. Éveket töltünk azzal, hogy megtanuljunk írni és olvasni, és a beszéd elsajátítása is évekbe telik. De mi a helyzet mások meghallgatásával? Részt vettünk valaha is olyan képzésen, amely megtanít úgy figyelni, hogy igazán mélyen megértsük a másikat? Valószínűleg nem, igaz?

    Időtartam: 30-60 perc

  • 05 10 perces gyakorlat
    Kérjük visszajelzést arról, hogyan hallgatunk meg másokat!

    Gyakran azzal a céllal hallgatunk meg másokat, hogy választ adjunk – nem pedig azért, hogy megértsük őket. Az alábbiakban egy gyakorlatot olvashatsz, amely segít abban, hogy a válaszadás szándékáról a megértés szándékára válthass.

    Időtartam: 10 perc

Tedd magasra a lécet a befogadás terén!

Bemutatót kérek!

Vezetéknév(Kötelező)
Keresztnév(Kötelező)
Add meg a telefonszámod, hogy fel tudjuk venni veled a kapcsolatot!
Kérjük, hogy fejtsd ki miben tudunk segíteni neked vagy a szervezetednek!
Consent(Kötelező)
Consent

Hoppá! Az űrlap nem található.