Pap Borbála – Ewopharma

INTERJÚ A VBT-MŰKÖDÉSRŐL

FranklinCovey vállalati belső trénerinterjú Pap Borbálával (VBT, HR Manager @Ewopharma) a szervezeten belüli tudásmegosztásról.

Bevezetésként kérlek, mondj néhány szót a cégről, ahol dolgozol.

A svájci központú, több mint 60 éves múltra visszatekintő Ewopharma Csoport vállalatainál jelenleg 19 országban 374 fő áll alkalmazásban kis- és középvállalati struktúrában.

A magyar leányvállalat több mint 30 éve van jelen a magyar piacon, ahol az Ewopharma saját készítményeivel és nemzetközi partnerei egyedi termékeivel járul hozzá az egyén és a társadalom egészségéhez. Területeink: gyógyszerek, étrend-kiegészítők, orvostechnikai eszközök és kozmetikumok.


Szerinted mire van szükség ahhoz, hogy a maximumot lehessen kihozni a VBT-k által tartott 7 szokás tréningből?

A 7 szokás nem egy szimpla, átlagos tréning, hanem életvezetési mód, amely nagy hatással szokott lenni a résztvevőkre. A VBT példamutatásával teszi hitelessé a programot, és biztosítja azt, hogy a tanultak a résztvevők látómezőjében maradjanak – céges vonatkozásban is. Van kihez fordulniuk, amikor feldolgozzák vagy saját életükbe építik be a tanultakat, esetleg elakadnak; emellett valamennyire tanulópárként is kapcsolódom hozzájuk, segítem őket.

A képzést sohasem rutinból vezetem, hanem teljes valómmal jelen vagyok, ráhangolódom a kollégáimra (hiszen ismerem őket), így közösen tudunk valós problémák megoldásán dolgozni. Szeretek VBT lenni.

A felső vezetői elköteleződés, támogatás, a bizalom légköre és a 7 szokás következetes használata nagyon jó hatással van a szervezetünkre.


Hogyan hat a viszonyodra, együttműködésedre a vezetőddel, a kollégáiddal az, hogy VTB-ként kezdtél működni?

A VBT-séggel folyamatosan növekszik a kompetenciám és a hitelességem, emellett felhatalmazásként is működik. A belém vetett bizalmuk erősödik, nem csupán a személyem irányában, hanem a HR-vezetői szerepemre vonatkozóan is. Közvetlenebbül tudok velük együttműködni, a kapcsolataink személyesebbé váltak, és sokszor már a problémák elmélyülése előtt közbe tudok lépni pusztán azzal, hogy hiteles vagyok számukra, jelen vagyok, és támogatást kérhetnek tőlem. VBT-ként jobban tudom kamatoztatni – a megszerzett tudáson kívül – a saját tapasztalataimat, és meglátásaimmal, javaslataimmal és hozzáállásommal segíteni tudom a kollégáimat, a céget és a környezetemet.

A HR támogató funkció, és azzal, hogy VBT lettem, ezt a szerepemet is erősíteni tudom a cégben.


Mennyiben változott a megértésed és a programnak a gyakorlatba való átültetése, miután VBT lettél?

Már előtte is nagyon elkötelezett és lelkes voltam, de a VBT-séggel még jobban elmélyült a 7 szokás alkalmazása az életem minden területén. Hogy konkrét példát mondjak: jóval eredményesebben vagyok képes visszajelzést adni és fogadni. Jobban átérzem, mekkora szükség van a visszajelzésre, és gyakrabban is adok. Véleményem szerint nagy jelentősége van annak, hogy minden képzés előtt alaposan felkészülünk, és a programot a kollégákat ismerve alakítjuk ki. A tréningek testreszabása remek lehetőséget nyújt a tudásom további mélyítésére is. Számomra az 5. szokás a legkedvesebb és legfontosabb – igyekszem folyamatosan szem előtt tartani és alkalmazni, hiszen ahhoz, hogy egy helyzetet valóban tisztán lássunk, fontos a partner meghallgatása és megértése. Mindenki megértésre vágyik – éppen ezért bír akkora erővel az 5. szokás.

Régóta éreztem már magamban a késztetést, hogy össznépi beszédet tartsak a számomra (és véleményem szerint mások számára is) fontos dolgokról, de nem ismertem erre alkalmas módot és formát.  Mióta VBT vagyok, megtaláltam a megfelelő módszert és kapcsolódási pontokat, így valóban eljut az emberekhez, amit át szeretnék adni.

Fontos személyes felismerésre jutottam, amikor a 7 szokást úgy akartam alkalmazni, hogy a tanultak segítségével mindent pontosan meg tudjak tervezni. Az volt a célom, hogy minden tételt kipipáljak a listámon, ebbe pedig egy idő után elkezdtem belefáradni, hiszen folyamatosan túlhajszoltam magam. Most már látom, miért fontos, hogy a naptáramnak csak 70%-át tervezzem be előre, és hogy a 7. szokás minden dimenzióját komolyan vegyem – hiszen ha a feltöltődésre is csak feladatként tekintünk, és nem éljük meg örömteli módon, előbb-utóbb eljutunk a kiégésig. Érdemes külön figyelni a lelki megújulásra, amiben nekem sokat segít, ha igazán megélem a pillanatot, és nemcsak az úti célra fókuszálok, hanem az utazást is élvezem.

Hasznos és inspiráló lehet, ha 7 szokás posztereket függesztünk ki az irodában – ugyanakkor én ezekre elsősorban post-itként tekintek. Úgy gondolom, nem ezekkel fogjuk igazán beépíteni a belső működésünkbe a 7 szokást; inkább csak emlékeztetnek rá, hogy őszintén el szükséges köteleződnünk a szervezeti kultúránk mellett. Igaz, hogy nem elég jónak lenni, annak is kell látszani – de mindenképp a tartalommal kell kezdenünk, ha azt szeretnénk, hogy kommunikáció nélkül is növekedjen a hírnevünk. Hosszú távon az employer branding sem ér önmagában semmit: ha a valós megélés más, csak a szervezet hitelességét csökkenti. Amióta komolyan elköteleződtünk a 7 szokás szerinti működés mellett, a cég minden szintjén megerősödött az együttműködés, a lojalitás és az eredményesség, és a hangulat is javult – mindezt a dolgozói elégedettségi kérdőívek is tanúsítják.


Milyen élmény volt megtartani az első tréninget, és milyen visszajelzéseket kaptál utána?

Igazi megmérettetés volt, aminek során nagyon jól éreztem magam, így a feltöltődésre is alkalmat nyújtott. Számos személyes példát hoztam a 7 szokás alkalmazására, ami elősegítette, hogy a résztvevők megértsék a hallottakat, megnyíljanak, és személyes problémákat vessenek fel. A tréningtartás bevezetés volt egy új szerepbe, és sikerült magamnak bebizonyítanom, hogy ezt a szerepet is képes vagyok betölteni.

A visszajelzések alapján a résztvevők komfortosabban érezték magukat VBT-vel, mint ha külső tréner tartotta volna, és nagyon jó értékeléseket kaptam.

Egy résztvevői visszajelzés: „Különösen tetszett Bori felkészültsége és a téma iránti elköteleződése, illetve hogy sok saját tapasztalatot osztott meg a képzés során.”


Vállalati belső tréner együttműködés

7 szokás

All Access Pass

A képen szöveg látható

Automatikusan generált leírás

Szeretnél magadról is ilyet olvasni? Jelezd kapcsolattartódnak!