2020. március 30, By Pintér Timi
Felhatalmazás és proaktivitás – az érme két oldala
Magyarországon arra kapunk az ügyfelektől leggyakrabban felkérést, hogy segítsünk kialakítani olyan szervezeti kultúrát, amiben az emberek önállóan, felelősségvállalóan, proaktívan, kezdeményezően teszik a dolgukat.
Második leggyakrabban pedig arra, hogy a vezetőket készítsük fel arra, hogy képesek legyenek felhatalmazó, vagy elengedő vezetőként minél nagyobb szabadságfokot adni a csapatoknak és egyéneknek. (Ezt az igényt gyakorta az adott szervezetben megjelenő agilis, LEAN, „self directed working teams” és ezekhez hasonló, ma népszerű metódusok is inspirálják.)
Most pedig a home office-ba menekült szervezetekben különösen kitapinthatóak lettek erre az igények.
Szerintünk egyébként ez a kettő – a vezetők és a csapatok felkészülése erre a működésre – nem elválasztható egymástól. Lényegében ugyanarról a dologról beszélünk, pontosabban annak két oldaláról.
Ezért ebben a témakörben valójában akkor tudunk igazi eredményeket felmutatni, ha az érme mindkét oldalát kifényesítjük, mindkét témakörrel együtt foglalkozunk. Bármelyik hiánya visszahat a másik oldalra is, és ott is nehézségeket okoz.
Ha például szeretnénk, hogy az egyének kezdeményezzenek, legyenek önállók, sőt, hogy ne csak elvégezzék a munkájukat, de kreatívan fejlesszék a munkakörüket vagy a szervezet folyamatait, rendszereit, ugyanakkor a vezetők egy jó része autokratikus sémákat követ, akkor nem sok minden fog változni. Mint ahogy a home office hatására sem tudja minden vezető azonnal elengedni a ’mindenről tudni akarok’ érzéseit, az őskáoszba való visszasüllyedés rémképét. Néhány lesöpört kezdeményezés és fejre koppintás után szépen minden visszaáll a régi kerékvágásba. „Minek proaktívkodjak, úgyse hagyják…” – lehet hallani ilyenkor.
Az is megfigyelhető, hogy ha egy klasszikus, autokratikus szervezetben lecserélődik a menedzsment, új szelek kezdenek fújni, és ők már egyébként felhatalmazó, elengedő vezetőként hagynák érvényesülni a csapatokat és egyéneket – jó ideig akkor sem történik semmi. Itt is sok-sok figyelemre, bátorításra, tanításra, támogatásra van szükség ahhoz, hogy beinduljon az igazi proaktivitás. Nem csoda. Ha valaki évtizedeken keresztül úgy szocializálódott, hogy „majd úgyis megmondják, mit kell tenni”, vagy hogy „itt úgysem hallgatnak ránk”, az nem válik kezdeményezővé egyik pillanatról a másikra. Az otthoni fotelből dolgozva sem lesz hirtelen önálló és felelősségvállaló az eddig meg nem hallgatott csapattag – pedig ha valamikor, most igazán erre lenne szükség. Attól, hogy kinyílt a kalitka ajtaja, még sokan nem repülnek ki, megszokták odabent…
Érdemes tehát egyszerre mindkét oldallal dolgozni. Azaz mutassuk meg a vezetőknek, hogy miért is jó az, ha hagyjuk az embereket kibontakozni, és hogy is kell ezt csinálni. Ugyanakkor tanítsuk meg az embereknek is, hogy miként is lehet betölteni azt a nagyobb teret és szabadságot, amit épp most kapnak.
Mit gondolsz, a jelenlegi hegymenetben miben segíthet a felhatalmazó szemléletű vezetés és a kollégák proaktív működése?
