Akár egy nehéz helyzetben lévő vezető munkáját is megmentheti.

Nemzetközi sikertörténetünk.

Probléma:
A nagy élelmiszerlánc 334-es számú boltjában minden nap küzdelmes volt, és nem értek el kimagasló eredményeket. Hiányzott a koncepció, amivel fellendíthetnék az üzletet. A nagy lánc boltjai között a 334-es számú boltnak voltak a legrosszabbak a pénzügyi mutatói. Itt a dolgozók nem végezték el az elvárt feladataikat, és a vezetőre hárult minden hiba és hiányosság rendbehozása. A folytonos mikromenedzsment nem csupán fárasztó, de eredménytelen is volt. A boltvezető maga is azt kívánta, mielőbb helyezzék át másik területre.

Cél: 10%-kal növelni az éves bevételt azáltal, hogy javítják a vásárlás körülményeit.


A célt lebontották minden részleg számára, és minden nap értékelték saját teljesítményüket egy 10-es skálán. Azt tervezték ennek változását eredményjelzőn figyelik meg, de a dolgozók nem hozták az eredményeket, a részleg vezetők is ellenállást tanúsítottak.

Megoldás:
A feladatok kiosztása helyett áttértek arra, hogy a részlegvezetők maguk tettek heti rendszerességgel vállalásokat és végezték el azt az egy, maguk által választott fontos feladatot, ami szerintük a leginkább hozzájárul a közös cél eléréséhez.

 Eredmény:

A bolt az 50-es skálán 13-ról 38-ra tornázta fel az eredményeit – így a korábban a 250 bolt közül legrosszabbul teljesítő üzlet éves forgalma immár megelőzte a többiét.

A 334-es számú bolt vezetője örömmel végzi el tevékenységeit és nem vágyik más területre.

„A szabadság a fegyelemben van.” – Chris McChesney


Hogyan tudtak változtatni? A videóból kiderül!