#különbözőségek2021

Mindenkinek megvan a maga története – amit ritkán ismerünk, akár egészében, akár részben. Néha pedig egyáltalán nem.

Gyakran eltöprengek azon, milyen lehet vaknak lenni. Nem akarok elcsépelt dolgokat ismételni, de úgy gondolom, a vakokból hiányzik a legtöbb előítélet, amely a látókban megvan a (szubjektíven megállapított) szépséget, testsúlyt, magasságot vagy bőrszínt illetően. Képzeljük csak el, milyen lehet üzleti találkozót tartani másokkal egy étteremben úgy, hogy nem a külsejük alapján ítéljük meg a szakmai hozzáértésüket vagy a kompetenciájukat! Nem annak alapján, hogy kosztümöt vagy szoknyaruhát viselnek-e, hogy hogyan kötötték meg a nyakkendőjüket (ha van egyáltalán rajtuk), hogy mennyire drágának tűnik a karórájuk, hogy fénylik-e a cipőjük, vagy manikűrözött-e a körmük.

Az olyan luxusmárkák, mint a Rolex, a Chanel vagy a Gucci, megszűnnének. A fodrászatok és szabóságok tönkremennének.

Kit érdekel, hogy Mercedes vagy Subaru?

Hogy mopsz vagy uszkár?

Hogy márkás vagy névtelen?

Ha végiggondoljuk, milyen hatása van a másodperc törtrésze alatt hozott ítéleteinknek, a kép ijesztő. Saját példa: ha látok valakit művégtaggal, automatikusan azt feltételezem, hogy veterán, és részt vett az afganisztáni vagy az Öböl-háborúban. Az eszembe se jut, hogy talán cukorbeteg, vagy cápatámadás érte.

De végül is mit is számít ez? Talán rám tartozik, miért van művégtagja? Azt hallottam, hogy az emberek elmondják, amit tudnunk szükséges róluk. De vajon ez az állítás minden esetben igaz? Mi van, ha éppen fontos, hogy tanuljak a helyzetükből? Hogyan tanítsam meg a három fiamnak az ítélkezés, a kíváncsiság, az empátia, a tapintat és az együttérzés fogalmait – ráadásul mindezt egyszerre? Hogyan tanítsam meg őket emellett arra, hogy mit kerüljenek el, hogy kivel barátkozzanak, hogy hogyan hozzanak bölcs döntéseket?

Nem tudom a válaszokat – de most már érzékenyebb vagyok az ítéleteimre, és tudatosabban viszonyulok hozzájuk.

Már ez is elegendő lehet ahhoz, hogy tudatos szintre hozzam a tudattalan előítéleteimet, hogy beleállhassak az inger és a válasz közötti résbe, és hogy lehetővé tegyem saját magam számára, hogy megválasszam a válaszaimat.

Turia Pitt jól tudja, milyen érzés, ha elhamarkodottan ítélik meg az embert. Egy ultramaraton során belekeveredett egy elszabadult bozóttűzbe, és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a teste 65%-án. A szakemberek még abban is kételkedtek, hogy túléli. Minden körülmény ellene szólt – Turia azonban szembement a várakozásokkal, és csodálatos új életet épített fel magának, amellyel világszerte számtalan embernek szolgál inspiráló és motiváló erőként.

Turia élő bizonyítéka annak, hogy ha jó irányban alakítjuk át a szemléletünket, bármit elérhetünk.

---