4. döntés: Urald a technológiát – ne az uraljon téged!

Fordítsd a technológiát a magad javára ahelyett, hogy elvesznél benne!

Az első három döntés tiszta képet nyújt azokról a kivételes dolgokról, amelyeket szeretnénk elérni. A beérkező zavaró impulzusok azonban súlyos kockázatot jelentenek: a figyelemmenedzsment komoly kihívás. Ahhoz, hogy ne vigyen félre minket a technológia, egy egyszerű eljárásra van szükség.

A 4. döntés az összehangolás elvén működik. Akármilyen technológiát is használunk, annak velünk összehangoltan szükséges működnie, hogy elérhessük a II. negyedes prioritásainkat. Ha tudatosan használjuk, a technika megbízható információkezelési partnerré válik – ahelyett, hogy folyamatos félbeszakítások és impulzusok forrása lenne.

Minden információ, amelyet kapunk (különösen e-mailben) az alábbi négy kategória egyikébe illeszkedik (az „alapnégyes”):

  1. Találkozó: valami, amit meghatározott időben szükséges végezni.
  2. Feladat: olyan elvégzendő dolog, amelynek még nincs időpontja.
  3. Kapcsolat: információ azokról az emberekről, akikkel érintkezünk.
  4. Jegyzet/dokumentum: egyéb információ, amelyet tárolni szeretnénk, és nem esik a fenti három kategória egyikébe sem.

A mesterhármas

Az alábbi mesterhármas segítségével minden bejövő információt automatikusan a helyén tudunk kezelni.

  • Nyerj küzdelem nélkül!
  • Lásd annak, ami!
  • Illeszd a helyére!

Alkalmazd a mesterhármast!

1. lépés: Nyerj küzdelem nélkül!

Itt az a cél, hogy a lehető legtöbb döntést automatizáljuk, hogy az agyunk ne használjon el energiát a hétköznapi vagy szükségtelen dolgokra. Ha magabiztosan tudjuk kezelni az e-mail alkalmazásunk szabályait és szűrőit, akkor még a beérkezésük előtt kezelni és csoportosítani tudjuk a bejövő e-maileket.

2. lépés: Lásd annak, ami!

Iktassunk ki minél több III. és IV. negyedes teendőt az e-mail fiókunkból, amelyet a szabályok és szűrők nem tudtak kezelni, majd fordítsuk figyelmünket az I. és II. negyedes feladatokra! Mivel minden e-mail beleilleszkedik a négy kategória valamelyikébe, azonnal annak láthatjuk, ami – és törölhetjük a beérkezett üzenetek mappájából.

3. lépés: Illeszd a helyére!

Ha a fontos meetingekhez és találkozókhoz szükséges minden forrás és információ azonnal a rendelkezésünkre áll, nem kell majd a keresésükkel időt vesztegetnünk. A lépés lényege, hogy megfigyeljük, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az információk, majd összekötjük őket a találkozókkal, hogy amikor szükség van rájuk, azonnal elérhetők legyenek.

Quote PNG

Legyünk tisztában azzal, mi a fontos, majd alakítsunk ki olyan határokat, hogy mindennap azt tegyük, ami a leginkább fontos számunkra. Ha ezt tesszük, akkor nemcsak a céljainkat érjük el, hanem elégedettek leszünk, inspirálódunk, és másokat is inspirálunk.

— Dr. Edward Hallowell

Ingyenes útmutató

7 tipp a profi időmenedzsmenthez

Szakemberként fontos, hogy a lehető legtöbb időt a hosszú távú céljaink elérésével töltsük. Az útmutató ebben segít.

Ingyenes útmutató

Alkalmazkodjunk a változáshoz: 5 coachingkérdés önmagunkhoz

A vezető azon képessége, hogy alkalmazkodni tudjon az új és változó helyzetekhez, jelentős hatással van arra, hogy mennyire képes önmagát, csapatát és szervezetét a változásokon keresztül vezetni.

5 döntés a kivételes teljesítményért

01
Válaszd el a fontos dolgokat a sürgős, ám nem fontos dolgoktól, és növeld az azonnali megtérülés (Return on the Moment, ROM) arányát még az ingeráradat közepette is!
02

Határozd meg és priorizáld a szerepeidet a kivételes teljesítmény szempontjából, hogy elérhesd legfontosabb céljaidat!

03

Tippek és eszközök segítségével ütemezd a prioritásaidat (ahelyett, hogy az ütemtervedet priorizálnád), és valósítsd meg könnyedén legfontosabb lehetőségeidet!

04

Fordítsd a technológiát a magad javára (ahelyett, hogy hagynád, hogy ellened dolgozzon), és csinálj belőle produktivitás-hajtóművet!

05

Növeld energiaszintedet, hogy tisztán gondolkodhass, jó döntéseket hozhass, és minden nap végén eredményesnek érezhesd magad!

Vágj bele még ma! Kérj bemutatót!

Vezetéknév(Kötelező)
Keresztnév(Kötelező)
Add meg a telefonszámod, hogy fel tudjuk venni veled a kapcsolatot!
Kérjük, hogy fejtsd ki miben tudunk segíteni neked vagy a szervezetednek!
Consent(Kötelező)
Consent