Proaktivitás kibontakoztatása

Felhatalmazó vezetés

Az érme két oldala

Egyik oldalon az emberek tegyék önállóan, felelősségvállalóan, proaktívan, kezdeményezően a dolgukat. Másik oldalon a vezetőknek fejlődniük szükséges, hogy elengedjék az autokrata, „mindenről tudni akarok” hozzáállást.

Ez a kettő – a vezetők és a csapatok felkészülése erre a működésre –  nem elválasztható egymástól.

Hogyan alakítható ki?

Ha például szeretnénk, hogy az egyének kezdeményezzenek, legyenek önállók, sőt, hogy ne csak elvégezzék a munkájukat, de kreatívan fejlesszék a munkakörüket vagy a szervezet folyamatait, rendszereit, ugyanakkor a vezetők egy jó része autokratikus sémákat követ, akkor nem sok minden fog változni. Néhány lesöpört kezdeményezés és fejre koppintás után szépen minden visszaáll a régi kerékvágásba. „Minek proaktívkodjak, úgyse hagyják…” – lehet hallani ilyenkor.

Az is megfigyelhető, hogy ha egy klasszikus, autokratikus szervezetben lecserélődik a menedzsment, új szelek kezdenek fújni, és ők már egyébként felhatalmazó, elengedő vezetőként hagynák érvényesülni a csapatokat és egyéneket – jó ideig akkor sem történik semmi. Itt is sok-sok figyelemre, bátorításra, tanításra, támogatásra van szükség ahhoz, hogy beinduljon az igazi proaktivitás.

Ha valaki évtizedeken keresztül úgy szocializálódott, hogy „majd úgyis megmondják, mit kell tenni”, vagy hogy „itt úgysem hallgatnak ránk”, az nem válik kezdeményezővé egyik pillanatról a másikra.

Érdemes tehát egyszerre mindkét oldallal dolgozni. Mutassuk meg a vezetőknek, hogy miért is jó az, ha hagyjuk az embereket kibontakozni, és hogy is kell ezt csinálni. Ugyanakkor tanítsuk meg az embereknek is, hogy miként is lehet betölteni azt a nagyobb teret és szabadságot, amit épp most kapnak.

Első lépés a kiválóság felé

A tartós viselkedésváltozás belülről indul — a magja az, akik vagyunk, és ahogyan látjuk a világot. Ebből fakad az, ahogyan végezzük a munkánkat, és ahogyan másokat vezetünk. Tartalmaink az eredményesség örök érvényű, egyetemes alapelveire épülnek, és mind a gondolkodásmód formálásában, mind a viselkedésváltozásban segítik az embereket.

 

Érdekel hogyan válhatsz eredményesebbé?

 

A FranklinCovey örökérvényű alapelveken nyugvó megoldásaival építs olyan készségeket, melyek újakat hoznak a felszínre!

Olyan kihívásokban adunk segítséget a KIVÁLÓSÁG MINIKURZUSAINKON, ahol egyénileg olyan viselkedésváltozást érhetsz el, amelyek drámai fejlődést eredményeznek neked és a környezeted számára.

A kiválóság minikurzusok segítségével olyan tudást szerzel, amivel elindíthatsz egy nagyobb változást az eredményesség felé. Legyél Te a változás magja!

 

ÉRDEKELNEK A KIVÁLÓSÁG MINIKURZUSOK?

Online programjaink 2024. február 29. és 2024. június 7-én két témában lesznek megtartva.

Az események oldalon találod a két minikurzus tájékoztatóját: www.franklincovey.hu/esemenyek

Csatlakozz!

Olyan vezetőknek, HR, LnD, fejlesztési szakembereknek, akik számára fontos a maguk és környezetük folyamatos fejlesztése.

Itt tudod megnézni a részleteket és regisztrálni: www.franklincovey.hu/esemenyek

A partnereink által megszavazott legégetőbb kihívásaik adják a témát, amihez két olyan programunkból emeltük ki a megoldást, amit máskor csak szervezeti szinten érhetőek el. Használd ki, hogy egyénileg lehetőséged van megtanulni ezeket a készségeket!

Ezekhez egyénileg máskor nem tudsz hozzáférni, csak szervezeti szinten.

Miért érdemes ezt a FranklinCovey-tól hallanod?

A FranklinCovey 200 millió dollárt fektett a kutatás-fejlesztésbe, hogy segítsünk tartós viselkedésváltozást elérni a szervezetek hosszú távú sikeressége érdekében.