Életrevaló

Vezetésfejlesztés az oktatásban, iskolarendszer-menedzsment, valamint karrier- és életvezetési készségek – erre kínálunk megoldásokat.

Vértezd fel a diákokat és a tanárokat azokkal a készségekkel, amelyekkel formálni tudják a jövőjüket – óvodáskortól a középiskoláig!

Az Életrevaló egy bizonyítékokon alapuló, a fiatalokat az óvodáskortól a középiskola 12. osztályáig elkísérő modell, amelyet nevelési szakemberekkel közösen dolgoztunk ki. Úgy alakítottuk ki, hogy fejlessze a tanulók rezilienciáját és vezetési készségeit, magas bizalmi szintű kultúrát alakítson ki, és növelje a tanulmányi eredményeket. A modell felruházza a tanulókat, az oktatókat és a családokat azokkal az általános és életvezetési készségekkel, amelyekkel képessé válnak kibontakozni, adaptálódni és hozzájárulást tenni egy dinamikusan változó világban.

Kulcsképzések

A kulcsképzések célja, hogy megalapozzák azokat a készségeket, amelyekkel az iskolát a kiválóság és a hosszú távon fenntartható eredmények útjára lehet állítani.

Coaching

Szakértők segítenek a nevelőtestületnek abban, hogy az Életrevaló programot az iskola egyéni kihívásaira alkalmazzák, és évről évre mérhetően jobb eredményeket érjenek el.

Átfogó fejlesztési folyamatok

Az átfogó fejlesztési folyamatok vezérfonalat adnak az iskoláknak a folyamatos fejlődéshez, és az Életrevaló programot összekapcsolják az oktatási szektor aktuális kihívásaival.

Életrevaló Online

Az Életrevaló-iskolák több mint 4000 segédanyaghoz kapnak hozzáférést, többek közt óratervekhez, videókhoz, tananyagokhoz, On Demand szakmai fejlődési képzésekhez, heti Életrevaló e-mailekhez, valamint a Mérhető Eredmények-felméréshez (MRA).

Felvétel

Élő-online esemény felvétele

Az iskolai kultúra építése Muriel Sumersszel

Csatlakozz Muriel Summershöz, az Életrevaló globális nagykövetéhez ennek a virtuális eseménynek az ismétlésén, amelynek során mélyebben megvizsgáljuk…

Ügyfeleink sikertörténetei

Általános iskola

A budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskolában

A videóban a budaörsi általános iskola vezetője és pedagógusai számolnak be arról, hogy miként változtatta meg az iskola működését és a gyerekek fejlődését az Életrevaló (korábbi nevén: The Leader in Me / Életre) program.

Középiskolai tapasztalat

Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium

A kamaszok életvezetési fejlesztésére kerestek olyan tartalmat, programot, amivel rövid és hosszú távon egyaránt segíteni tudják a diákjaikat. Így jutottak el arra a döntésre, hogy a 7 szokás képzésre van szükségük.

Óvodai tapasztalat

Mezőkovácsháza

A 7 szokás mindennapi gyakorlatban való megvalósításával, elmélyítésével erős fejlesztő hatással lehetünk a gyermekek érzelmi intelligenciájának pozitív alakítására. De nem elhanyagolható tény a pedagógusok, nevelőmunkát segítők mentálhigiénés komfortérzetének fejlődése sem! A pedagógus szakmát gyakran veszélyeztető kiégés megelőzésének kulcsfontosságú eleme lehet a képzésen szerzett ismeretek mindennapi életben való folyamatos gyakorlása.

Vágj bele még ma. Kérj bemutatót!
Vezetéknév(Kötelező)
Keresztnév(Kötelező)
Add meg a telefonszámod, hogy fel tudjuk venni veled a kapcsolatot!
Kérjük, hogy fejtsd ki miben tudunk segíteni neked vagy a szervezetednek!
Consent(Kötelező)
Consent
FranklinCovey
Adatvédelmi Összefoglaló

A süti (angolul „cookie”) egy olyan adat, amit a meglátogatott weboldal küld a látogató böngészőjének (változónév-érték formában), hogy az eltárolja azt, és a későbbiekben ugyanaz a weboldal be tudja tölteni a tartalmát. A sütinek lehet érvényessége. Érvényes lehet a böngésző bezárásáig, de korlátlan ideig is. A későbbiekben minden HTTP(S) kérésnél ezeket az adatokat is elküldi a böngésző a szervernek. Ezáltal a felhasználó gépén lévő adatokat módosítja.

A modern weboldalszolgáltatások természeténél fogva szükség van sütikre, melynek funkciója, hogy egy felhasználót megjelöljön (például, hogy belépett az oldalra), és annak megfelelően tudja a következőkben kezelni, akár későbbi visszatérésekor azonosítani őt. Erről a felhasználónak nem minden esetben van tudomása, és alkalmas lehet arra, hogy a felhasználót a weboldal üzemeltetője vagy más olyan szolgáltató kövesse, akinek a tartalma be van építve az oldalban (pl. Facebook, Google Analytics). Ezáltal profil jön létre róla, amely esetben pedig a süti tartalma személyes adatnak tekinthető, ezért szükséges tájékoztatni a felhasználót.

Hoppá! Az űrlap nem található.