“A szinergia jobb, mint amit én utam vagy a te utad. Ez a mi utunk.”


– Dr. Stephen R. Covey

A munkatársi diverzitást kihasználva innovatív és minden kulcsérintett számára kielégítő megoldásokat alkotnak. Innoválj és oldj meg problémákat azokkal, akiknek van másik nézőpontjuk.

Egyszerűen fogalmazva, a szinergia azt jelenti, hogy „a kettő jobb, mint egy.” A Teremts szinergiát! a kreatív együttműködés szokása. Csapatmunka, nyitott szemléletmód, és a régi problémákra új megoldások. Ez nem működik magától. Ez egy folyamat, és ezen a folyamaton keresztül az emberek a személyes tapasztalataikat és szakértelmüket rakják a közösbe. Együttesen messzemenőleg jobb eredményeket érhetünk el, mint amiket egyedül érhetünk el. A szinergia lehetővé teszi számunkra, hogy közösen olyan dolgokat fedezzünk fel, amikre egyedül kevésbé találnánk. Az az elképzelésünk, hogy az egész mindig több, mint az alkatrészek összege, egy meg egy egyenlő három, vagy hat, vagy hatvan – mondd meg te.


„A szinergia nem ugyanaz, mint a kompromisszum. Egy kompromisszumban az egy meg egy nem lehet több, mint egy és fél.”


Dr. Stephen R. Covey

Amikor az emberek valóban kölcsönhatásba lépnek egymással, és nyitottak egymásra, új nézőpontokra tehetnek szert. Az új megközelítések feltárásának lehetősége exponenciálisan nő a különbségek miatt.


HONNAN TUDOD, HOGY SZINERGIÁBAN VAGY?

  • A szíved megváltozik.
  • Új energiát és izgatottságot érzel.
  • A dolgokat elkezded másképp látni.
  • Azt érzed megváltoznak a kapcsolataid.
  • Végezetül egy ötlet vagy egy eredmény, ami jobb, mint bármelyik, amivel egyedül előrukkoltál volna (harmadik alternatíva).

A különbségek értékelése az, ami valóban a szinergiát ösztönzi. Tényleg értékeled az emberek értelmi, érzelmi és lelki különbségeit? Vagy csak azt szeretnéd, ha mindenki veled értene egyet, hogy kövessenek? Sokan összetévesztik az egyöntetű egységet az egységhez hasonuláshoz. A szó „egyetlen” – unalmas! A különbségeket erősségnek, nem pedig gyengeségnek szükséges tekinteni, így lendületet adnak az élethez.

7. SZOKÁS: ÉLEZD MEG A FŰRÉSZT!

A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása